Görögkatolikus
Egyházközség

Nyíracsádi

K.K.T.!

            Néhány nappal ezelőtt, amikor az Eukarisztiával együtt meglátogattam Pista bácsit, megkérdeztem tőle, hogy „Hogy tetszik lenni”? A válasza ez volt: „Hát, valamikor meg kell halni.” Ez a válasz az ő részéről nem a kétségbeesés, nem a bánat, nem a lázadás válasza volt, hanem a tartalmas földi életet lezáró hívő, hálát adó és bölcs ember szava.

            „Valamikor meg kell halni!”, valamikor el kell hagyni ezt a földi világot, valamikor oda kell állni a mindenkit szerető Isten elé. A bölcs ember, a hívő tudja ezt. Tudja azt, amit az imént hallottunk az evangéliumból, hogy „halálunk átmenet az életbe”. „Aki az én igémet hallgatja, és hisz annak, aki engem küldött, örök élettel bír, és nem jő ítélet alá, hanem átmegy a halálból az életre.”

            „Valamikor meg kell halni.” Pista bácsi úgy mondta ki ezeket a szavakat, hogy tudta azt, hogy ez nem a befejezésnek, hanem az új életnek a kezdete. Hite a halálban nem a megsemmisülést, hanem az ígéret beteljesülését látta.

            Vajon én tisztában vagyok-e azzal, hogy „valamikor meg kell halni”, s úgy élek-e, hogy ez a valamikori halálom az élet kezdete legyen?

            Pista bácsi életének alapja hite volt. Most, amikor búcsúzunk tőle, amikor elkísérjük utolsó földi útjára, amikor vele együtt adunk hálát Istennek az ő életéért, akkor erre a megélt hitre tekintsünk, s vizsgáljuk meg a saját hitünket is!

            „A hit öröm és életerő” – írta néhány évvel ezelőtt Benedek pápa a „hit évével” kapcsolatos apostoli levelében. S valóban az igazán hívő ember, a hitben az élet alapvető örömét találja meg. A hit ad az élet küzdelmeiben megnyugvást, szelídséget és reményt. Az az ember, aki igazából megéli a hitet, a Krisztussal való közösséget, az tud szelíd, békességet sugárzó és a mindig reménykedő ember maradni.

            Pista bácsi ilyen volt: hite mindig szelídséget adott neki, tudta azt, hogy az életet nem az erőszakos ember nyerheti meg. A Krisztusban való szelídség győzi le mindig a rosszat.

            A megélt hit mindig békességet sugárzott életében. Tudta azt, hogy az, akihez tartozik, Jézus Krisztus, erre a másoknak világító és utat mutató békességre hívott meg bennünket. A pápa a körlevelében arra buzdít minket is, hogy „ne rejtsük véka alá a világosságot”, amellyel ezt, a gyakran sötét és gonosz világot, megvilágosíthatjuk.

            Pista bácsi hite nem csak a szelídséget, békességet sugárzó hit volt, hanem a remény hite is. Remény a szeretetben, remény a minket végtelenül szerető Istenben és remény az örök életben.

            A mai világ egyik legnagyobb baja az, hogy a vallást sokan csak szokásként élik meg. A szokás nem teszi jobbá az embert. Pista bácsi hite nem szokás volt, hanem megélt élet. A vallás nem maradhat egyéni ügyünk, hitünket az emberekkel való közösségben élhetjük meg. „Gyümölcseiről lehet megismerni a fát”. A jó fa jó gyümölcsöt terem. Az élet tettei ezek a gyümölcsök.

            A megélt hit adhat csak erőt ahhoz, hogy szeretni tudjunk. Akiben nincs hit, az nem tud szeretni. A pápai körlevél ezt így fogalmazza meg: „A szeretet nélküli hit terméketlen, míg a hit nélküli szeretet kétségek közt vergődő érzelem marad”.

            Amikor Pista bácsitól búcsúzunk, ezek legyenek a búcsú gondolatai. Vajon milyen az én hitem? Meghatározza-e életemet, mint ahogyan az ő életét meghatározta? Tudok-e én békességet, szelídséget és reményt sugározni másoknak az életemmel?

            A hitünk határozza meg életünket, és ne az élet a hitünket! Legyen a hitünk életet alakító hit, amilyen hite elhunyt testvérünknek volt. S ne feledjük sohasem, amikor rá gondolunk, hogy nekünk is üzent szavaival: „Valamikor meg kell halni.” Valamikor meg kall halni, hogy életünk legyen!

(Tóth Elek, 2018.09.01. B.I. temetése).

Húsvét első napja – 2017. 

Csodálatos érzés, hogy ennyien itt vagyunk a templomban Krisztus föltámadásának nagy napján. A föltámadt Krisztust jöttünk köszönteni, de nem csak köszönteni, hanem vele együtt új életre támadni fel. És csodálatos érzés az, hogy ennyien új életet akarunk kezdeni, ennyien fel akarunk Krisztussal támadni!

Igen, a Húsvét, a Föltámadás ünnepe csak akkor lehet számunkra értelmes és hasznos, ha követjük Jézus a föltámadás útján! Akkor válik számunkra az ez évi Húsvét gyümölcsözővé, ha ma egyúttal új életet is kezdünk.

Az új élethez azonban először meg kell halnunk. Tegnap a feltámadási szertartáson erről elmélkedtünk: Nem könnyű meghalni, nem könnyű szakítani a bűnnel, az eddigi megszokott langyos életünkkel, nem könnyű levetni rossz szokásainkat. Mindez megrázó és fájdalmas lehet. Ahogy megrázó és fájdalmas volt Krisztus szenvedésének útja a föltámadás hajnaláig. De a föltámadáshoz, az új élethez ez az út vezet.

A keresztény tanítás a keresztséget ilyen halálnak nevezi. Főleg akkor érezzük át ezt igazán, amikor felnőtt ember lesz Krisztus tanítványa, felnőtt ember keresztelkedik meg. Leteszi az eddigi életét, meghal a múltnak és teljesen újat kezd Jézus Krisztusban.

Szent Pál apostol így ír erről a kolosszeiekhez írt levelében:

„Vele temettek el a keresztségben, vele is támadtok fel az isten erejébe vetett hit által, aki föltámasztotta őt halottaiból. Titeket tehát, akik bűneitek miatt holtak voltatok, vele együtt életre keltett.” (Kol 2,13)

„Ha tehát feltámadtatok Krisztussal, azt keressétek, ami odafönn van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján. Ami odafönn van, azzal törődjetek, ne a földiekkel. Hiszen meghaltatok és életetek Krisztussal az Istenben van elrejtve.” (Kol 3,1-4)

A keresztény ember számára mindig adott lehetőség a föltámadás megélése. Emlékezzetek csak, hogy mit mond a tékozló fiú apja, amikor visszatér gyermeke: „Ez a fiam elveszett, de megkerült, meghalt, de föltámadt.”

Ez a  föltámadás jött el nekünk is a mai nap.

Föl kell támadnunk, hogy újra Isten gyermekei lehessünk.

Új életet kell adnunk Istennel való kapcsolatunknak. Hányan és hányan nem vesszük elég komolyan Isten. Nem ápoljuk vele kapcsolatainkat. Tudomást veszünk ugyan róla, de nem igazán szeretjük. Nem igazán szeretjük, mert nem hozunk érte áldozatokat. Nem megyünk el rendszeresen templomba, nem szólunk hozzá nap mint nap, s nem követjük erkölcsi rendjét.

Olyan ez az Isten-kapcsolat, amikor kimondom valakinek, hogy szeretlek, de az égvilágon semmivel sem mutatom meg, semmivel sem bizonyítom ezt a szeretetet. „Ha szerettek engem, megtartjátok parancsaimat!” (Jn 14,15) Tettek nélkül nem lehet szeretni.

Meg kell végre halnunk a földies, önző, gyakran ál-indokokkal megmagyarázott önzésemnek, s fel kell támadnunk a Krisztussal megélt új életre.

Ez a feltámadás számtalan feltámadásnak kell követnie: fel kell támadnia a keresztény házastársnak, a keresztény családnak, a keresztény testvérnek, a keresztény közösségnek, egyházközségnek, falunak.

 

Ma, Krisztus feltámadása, legyen egyben a mi feltámadásunk is. S ne menjünk vissza újra sírjainkba az ünnep után, mert az élet a feltámadt Krisztusban van.

(Tóth Elek)

Feltámadási szertartás 2017.

Jézus megváltói művében a mostani csodálatos esemény, a föltámadás, egy megrázó és fájdalmas halálon keresztül érkezett el. Ezen a héten, melyet egyházunk nagyhétnek hív, végigéltük Megváltónk földi életének ezen fontos motívumait. (Szerencsés az a keresztény, akinek lehetősége volt arra, hogy nap mint nap bekapcsolódjon liturgiáinkba, s mintegy résztvevőként közelről szemlélje ezeket a szent eseményeket!)

A föltámadást megelőzi a halál.

A keresztény ember számára a húsvétnak hasonlónak kell lennie ehhez a krisztusi élethez: meg kell halnunk, hogy új életünk lehessen.

Mit is jelent ez a halál? Meg kell halni bennünk a bűnnek, a rossz és nem helyes irányba menő életvitelünknek, a rossz szokásainknak, minden olyan dolognak, ami a szeretettől, azaz az ős Szeretettől, Istentől eltávolít.

Nem könnyű meghalni. Szakítani a bűnnel, egy merőben más életfelfogással élni életünket, letenni rossz szokásainkat nem könnyű. Gyakran megrázó és fájdalmas. Mint megrázó és fájdalmas volt Krisztus szenvedéstörténete és kereszthalála. Megrázó és fájdalmas, de a feltámadáshoz ez vezetett. Keresztény életünk megújítása, az igazi krisztusi útra való visszatérésünk, újra és újra való föltámadásunk is csak ezen keresztül vezethet.

(Értetlenséget, néha gúnyt kaphatunk környezetünktől, ha másként kezdünk el élni. Ha rendszeresen elmegyünk a templomba, ha betartjuk a krisztusi erkölcs szabályait, ha nem veszünk részt a pogány világ tobzódásaiban. Fájdalmas lehet a környezetünkkel, a barátainkkal való szembekerülés, de új életet csak ez adhat nekünk.)

„Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti. Aki elveszíti értem és az evangéliumért, az megmenti életét. 36Mit ér az embernek, hogy megszerzi az egész világot, ha a lélek kárát vallja? 37Mert mit adhat cserébe az, hogy megszerzi az egész világot, ha a lélek kárát vallja? Mert mit adhat cserébe az ember a lelkéért? 38Aki ez előtt a házasságtörő, bűnös nemzedék előtt szégyell engem és tanításomat, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor majd eljön Atyja dicsőségében a szent angyalokkal.” (Mk)

Nem kell félni a fájdalmas döntésektől, nem kell félni a nehéz pillanatoktól, mert új élet és feltámadás ezen keresztül jöhet el életünkben.

Erre hív bennünket Krisztus: mi is támadjunk fel vele együtt egy még tartalmasabb, még boldogítóbb új életre. Csak rajtunk múlik.

A mai csodálatos éjszaka, a föltámadás megható megünneplése valósággá válhat életünkben. A sötétség fokozatosan eloszlik. A bűn, a világ sötétségének szennye a szívünkbe őrzött és másnak átadott fénnyel elűzhető. Az új embernek ez a feladata: saját feltámadása által melegséget, fényt, világosságot, boldogságot vinni ki a világba.

 

Adja Isten, hogy a föltámadt Krisztussal mi is új életet kezdjünk el a mai napon!

(Tóth Elek)

Szabó Tamás atya beszéde a nyíracsádi papok emléktáblájának megáldása alkalmából – 2016. október 31.

Az Úr áldása reátok!

Milyen sokszor hallottuk, de sokszor kaptuk és hallottuk ezt az áldást, mert így élünk évszázadok óta Nyíracsádon. S sokszor bele se gondolunk, hogy milyen ajándék ez az áldás számunkra.

Áldottak vagyunk, mert voltak papjaink, és vannak papjaink, kik megáldottak minket, akik által az Isten áldása kézzel foghatóvá vált számunkra.

Megkeresztelték, és megkeresztelik gyermekeinket, megáldják házasságainkat, lelkileg megerősítenek betegségeinkben, elkísérik haldoklóinkat, eltemetik halottainkat…

Áldottak vagyunk, mert általuk Isten országa jelen van örömeinkben, bánatunkban, jótetteinkben, bűneinkben, gyászunkban.

Áldottak vagyunk, mert élőszóban hallhatjuk Isten meghívó szeretetét, áldottak vagyunk, mert egy-egy jól sikerült prédikáció utat mutatott nekünk, segített a kitartásban, bátorított, vigasztalt minket.

Áldottak vagyunk, mert papjaink esetleges gyengesége világosan megmutatta nekünk, hogy mi nem az emberi okoskodás, hanem az isteni bölcsesség befogadói vagyunk.

Áldottak vagyunk, mert az ő gyengeségeik és hibáik által felismerhettük, hogy az Isten útján nem kívülálló tanácsadó, hanem velünk együtt zarándokló társ a papunk, kinek nagyobb terhei miatt, nagyobb segítségre, nagyobb irgalomra és több imádságra van szüksége.

Névsor a falon…

Ez jelzi, hogy Isten népe sohasem maradt egyedül. Kézzel fogható jelenlétének jelei voltak ezek a krisztusi emberek.

Hálát adni jöttünk ide. Hálát adni, mert voltak és vannak papjaink, akikért ma mi hálát mondhatunk.

Hálát adunk, mert tanítottak, prédikáltak, az Isten útjára irányítottak minket. Talán, már mi sem tudjuk, hogy a lelki harcban hol álltak mellettünk imádságaikkal, szavaikkal, tanításaikkal.

Ugyanakkor a mi hálánk nem pusztán egy tábla, nem posztumusz díjak átadása, a mi hálánk az imádság, mi imádsággal adunk hálát.

-         Imádkozzunk azokért, kik oly sokszor imádkoztak, s reméljük, hogy ma is imádkoznak értünk!

-         Imádkozzunk azokért, kiktől imádkozni tanultuk!

-         Imádkozzunk azokért, akik Isten irgalmasságát hirdetik!

Hálát adunk, imádkozunk, mert áldottak vagyunk, s ezért mi mást kérhetnénk és kívánhatnánk nektek nyíracsádi lelkiatyák?

 

Az Úr áldása reátok mindenkor, és örökkön örökké! Ámen.

Nagypéntek és Örömhírvétel (2016)

Egyházunk ősi hagyománya az, hogy ha az Örömhírvétel ünnepe Nagypéntekre esik, akkor a két ünnepet egyben üljük meg.

Látszólag a két ünnep távoli egymástól.

Az egyik az örvendezés napja: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes!Az Úr van te veled. Áldottabb vagy minden asszonynál… Ne félj, Mária, kegyelmet találtál Istennél. Méhedben fogansz, és fiat szülsz. Jézusnak fogod hívni, nagy lesz ő: a Magasságbeli Fia.” (Lk 1,28-31)

A másik a fájdalom napja: „Jézus keresztje mellett ott állt anyja…” „Amint Jézus az ecetet megízlelte, így szólt: Beteljesedett. – Aztán lehajtotta fejét és kilehelte lelkét.” (Jn 19,29-30)

 Látszólag a két ünnep távoli egymástól, de a valóságban nagyon is összetartozik. Isten szeretetének jele mindkettő.

„Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda érte.” „Amikor elérkezett az idők teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született.”

A szeretet a teljes odaajándékozás. Az szeret, aki önmagát ajándékozza oda a másiknak.

Isten úgy szeret, hogy teljesen kiüresíti magát, teljesen odaadja magát a megtestesülésétől a kereszthalálig az embernek. A megtestesülés és a kereszthalál által lehet teljesen a miénk, gyarló és bűnös embereké.

Tudatában vagyunk-e ennek a csodálatos ajándéknak, ennek a csodálatos szeretetnek? Isten a halálig szeret bennünket! Nemcsak beszél, hanem meg is éli mindezt.

Ezért örvendezhetünk a nagypénteken is.

A megtestesülés kezdőpontja nem a karácsony, hanem a mai ünnep. Isten lakást vesz Mária méhében itt a földön. Elkezdődik földi élete.

Az Örömhírvételkor Isten Fia elhelyezkedik Mária méhében, mint Isten, hogy majd emberi életre szülessen meg közénk. A Nagypénteket Isten Fia elhelyezkedik a sírban, hogy majd az életre támadjon fel, s nekünk is örök életet ajándékozzon.        

Bár látszólag két távol eső ünnepet ülünk ma. Az egyik az „öröm napja”, a másik a „fájdalom napja”, mégis a két ünnep egy és ugyanaz, üzenet: Isten szeret, végtelenül szeret bennünket.

Mit is válaszolhatunk erre a könnyet fakasztó szeretetre, Jézus adja meg a választ: „Ti is hasonlóképpen cselekedjetek!”

Ti is szülessetek meg másoknak, ti is vigasztaljatok másokat, ti is örvendezzetek együtt az örvendezőkkel, ti is sírjatok együtt a sírókkal, ti is vegyétek észre a szükséget szenvedőt, ti is ajándékozzátok életeteket szeretetből a rátok bízottaknak, s akkor lesz igazi életetek és boldogságotok! Akkor lesz új életetek Istenben!

Ez az Örömhírvétel és a Nagypéntek üzenete. Adja Isten, hogy Jézus példája, Isten szeretete mintává és életté váljon életünkben! Ámen!

 

 

 

Engedjétek hozzám a kisdedeket!!!

(Rozsály, 1961. október 15.) 

Kedves Testvérek!

Még nincsen két hónapja, hogy megkezdődött gyermekeink számára a tanítás. Még nincsen két hónapja, de a két hónap alatt több volt a lelki fájdalom, mint életem 30 esztendeje alatt.

E két hónap alatt egy kicsit belekóstoltam abba a fájdalomba, amit az Úr Jézus messiási működése egyik estéjén érzett: Kisdedek jöttek hozzá és a tanítványok nem akarták őket Krisztushoz engedni, hogy ne zavarják. Azonban, amikor az Úr Jézus ezt észrevette, nyomban pattant a zár és kilépett a gyermeksereg gyűrűjébe. Kezével tiszta homlokukat simogatva szemrehányóan mondta az apostoloknak: „Engedjétek hozzám jönni a kisdedeket, mert ilyeneké a menyeknek országa!”

Valami ehhez hasonló fájdalmat éreztem én is az utóbbi hetekben szívemben, mert hozzám is jöttek gyermekeink nap-nap után és érdeklődtek: Hát nem lesz hittan? Mikor kezdődik el a hittan óra, amikor annyira várjuk?

Bővebben: Engedjétek hozzám a kisdedeket! - Tóth Elek (1931-2013) - 1961

Halottak napja

            A katolikus egyházban a mindenszentek és a halottak napja egymást követi. Ez az egymást követő két napnak igazából egy üzenete van: Isten örök életre teremtette az embert.

            A temetőben vagyunk, elhunyt szeretteinkre emlékezünk, mégis a keresztény ember számára ez az alkalom nem az elmúlás, nem a vég ünnepe, hanem az örök életre való figyelem napja.

            Igen, az örök életre kell a temetőben figyelnünk. Itt emlékezünk meg azokról a szeretteinkről, akik már előre mentek, akik már szembesültek Isten irgalmas szeretetével. Nem itt vannak ők, pusztán itt emlékezünk rájuk. 

            Jézus világosan beszél hozzánk elhunytjaink sorsáról: „Aki igémet hallgatja és hisz annak, aki engem küldött, örök élete van, és nem kerül ítéletre, hanem már átment a halálból az életre” (Jn 5,24) Élőknek mondja Krisztus azokat, akik „hallgatták és tettekké váltották” (vö. Mt 7, 21-27) a szeretet tanítását. – Élnek ők, akik Krisztushoz tartoztak. Nem hagytak itt bennünket, itt vannak velünk, mert ha ők Istenhez kapcsolódnak, s mi is Krisztusé vagyunk, akkor továbbra is egy családban létezünk.

            Ugyanakkor sokan a világban, akiket élni látunk, halottak. Mert, ha élőknek mondjuk is magunkat, sokan közülünk az igazi halottak. Nem azok az igazán holtak, akik látszólag a sírban vannak. Nem a testi halál az, ami elveszi tőlünk az életet, hanem a lelki halál az, ami elzár az örök élettől. A bűn, azaz a szeretetnek a megtagadása, a lélek halála.

A temetőben nem pusztán elhunytjainkra kell gondolnunk, akik már az igazi Életet megtapasztalták, hanem saját életünkre is kell gondolni, hogy élünk-e egyáltalán. Ha gyakran holtak vagyunk, mégis újra és újra fel kell támadnunk az Életre. Jézus erről a feltámadásról is beszél: „Eljön az óra és már itt is van, mikor a holtak meghallják Isten Fiának szavát, és akik hallgatnak rá, élni fognak” (Jn 5,25) Amíg nem akarjuk meghallani Isten üzenetét, s nem váltjuk tetteké, bizony halottak vagyunk.

Isten örök életre teremtett bennünket. Ez az örök élet akkor valósul meg, ha szentekké válunk.

Mit is jelent a szent? Röviden így lehetne megfogalmazni: „Isten tulajdona”. Isten tulajdonává kell válni, hogy életünk legyen, s hogy „átmenjünk a halálból az életre.”

 Mindenszentek és halottak napja. Két látszólag távoli szó, pedig egy üzenete van számunkra: Isten az örök életre teremtett bennünket. Reményeink szerint elhunytjaink élők, a szentek közösségének tagjai, s így velük együtt kérhetjük Istent, hogy áldja meg és segítse életünket, hogy mi is átmehessünk a halálból az életre, s nekünk is Életünk legyen.

 

 

(Tóth Elek 2012)

K.K.T.!

Amint már megszokhattuk, az Istenszülő Szűz Mária ünnepeit hiába keressük a Szentírásban. Az Evangéliumok fő célja az, hogy Jézus Krisztus istenségét, megváltói művét elénk tárják, Isten örömhírét, azaz evangéliumát írásban is rögzítsék. Hitünk számára ez volt a legfontosabb.

Krisztushoz közvetlenül kapcsolódó személyek, Édesanyjának és apostolainak történetét, a szenthagyomány és korabeli, Biblián kívüli iratok őrizték meg. Számunkra mégis fontosak ezek az emlékek, mert közelebb visznek Isten titkához, segítik keresztény, Krisztust-követő életünket.

Mária elszenderedésének történetét a „Szűz Mária átmenete” című iratból ismerhetjük meg. Ennek az iratnak a keletkezési ideje a 2. század.

A hagyomány szerint Máriának halála előtt 3 nappal megjelent Gábor arkangyal és hírül adta neki az örökkévalóságba érkezésének, azaz halálának idejét. Halála napján csodálatos módon, a világban addig már szétszóródott apostolok Jeruzsálembe érkeztek. Mária testét, kívánsága szerint, a Getszemáni kertben temették el szülei és hitvese, József mellé. Szent Tamás apostol csak a temetést követő harmadik napon érkezett meg. Szerette volna még utoljára látni Máriát, ezért kibontották a sírt. A testen már nem találták, csak a halotti ruhákat, amelybe a testet becsavarták. Az apostolok megértették, hogy Mária testestől-lelkestől felvétetett a mennybe. – Ennek a történetnek egyik bizonyítéka az, hogy az első keresztények nagy tiszteletben tartották a szentek sírjait, de Mária sohasem volt sírja, ahová imádkozni összegyűltek volna.

Bővebben: Az Istenszülő elszenderedése

Útra kelt Mária

Szent Lukács evangéliumával mondhatjuk: Ama napokban, az Úrnak kétezer-tizenötödik esztendejében fölkelvén Mária útra kelt Máriapócsról, ahol háromszáztizenkilenc évvel ezelőtt egy szent képen értünk könnyezett. Akkor lett a szegény kis szabolcsi falu az Istenszülő kegyhelyévé. 2005-ben, amikor a harmadik könnyezés száz éves jubileumát ünnepeltük, a kegykép meglátogatott több egyházközséget. Ez történt most is, a második könnyezés háromszázadik évfordulóján.

Útra kelt Mária, hogy meglátogassa a magyar templomokat, a híveket. Máriának szeretnénk most én is a nyomába szegődni, és az evangéliumból olvasni azokat a jeleneteket, ahol úton látjuk Máriát, mert az ő útja mindig az üdvösség nagy eseménye, az útja a mi utunk is.

Bővebben: Útra kel Mária - A máriapócsi Kegykép Nyíracsádon (2015. március 21.) Dr. Keresztes Szilárd püspök

Elérhetőségek

4262, Nyíracsád
Kossuth utca 2.

+36 52 206 999

Tóth Elek Parókus:
+36 30 264 3563

Hajdúdorogi Metropólia

Ifjúsági Programok Pályázata

Iskolánk

Ki van jelen?

Oldalainkat 17 vendég és 0 tag böngészi